szerkesztés alatt
Dr. Berze Nagy János
Berze Nagy János paraszti családban született, tizenegyedik gyermekként. Gimnáziumi éveit Gyöngyösön (1889–1896), Egerben (1896–1897) és Jászberényben (1897–1898) töltötte, utóbbi városban érettségizett. Néprajzgyűjtői munkásságát már 14 éves korában elkezdte.
A Budapesti Tudományegyetem bölcsészhallgatója lett, ahol Katona Lajos tanítványa volt. 1905-ben végzett és ekkor avatták bölcsészdoktorrá. Még ugyanebben az évben királyi tanfelügyelő tollnokként kezdett dolgozni Lugoson.
1905. május 2-án összeházasodott Losonczy Emma (1883–1955) tanítónővel, aki két gyermeket szült neki. Lányuk fiatalon meghalt, fiuk, ifj. Berze Nagy János (1906–) is néprajzkutató lett.
1906-tól 1908-ig Kolozsvárott dolgozott. 1907-től 1913-ig írta nagy munkáját, a Meseszótárt. Ekkor az Athenaeum vette át a kéziratot, szedését is elkezdték, ám a háború közbejött, és szerencsétlen módon a műnek minden változata elveszett. 1908-tól Nagyenyeden, majd 1915-től Csíkszeredában dolgozott. 1916-ban, a románok betörésekor családjával menekülnie kellett, 800 kötetes könyvtára odaveszett. Egy évig Debrecenben kapott menedéket és állást.
1917-től újra Csíkszeredában élt, ekkor nevezték ki királyi tanfelügyelőnek, és Pancsovára helyezték. 1919-től Szekszárdon, majd 1924-től 1939-ig, nyugalomba vonulásáig Pécsett dolgozott, és ott is halt meg 1946-ban.
Az elveszett Meseszótár után másik nagy műve a magyar mesekatalógus. Az általa számba vett több mint félezer mese a magyar népmesék első nagyobb, korszerű rendszerezése volt – és egyáltalán az első ilyen európai munka –, egyetlen kiadása ma is keresett mű. Kéziratban maradt mitológiai munkája is, amely eredetileg a A világ közepe. A magyar ősvallás eredete címet viselte volna, ám az már csak halála után jelenhetett meg Égigérő fa címen.
